HOGYAN ÉRTHETJÜK FÉLRE, ÉS MI AZ, AMIT FONTOS MEGÉRTENI AZ ÖNREGENERÁCIÓS FOLYAMATTAL KAPCSOLATBAN, AMIT A LAMININE KÉSZÍTMÉNY LÉTREHOZ.
Nézzük
meg, és értsük meg egy példa kapcsán:
Emberünknek
fáj a térde, mert mondjuk ízületi problémái vannak.
Elkezdi
szedni a LAMININE – Természetes Őssejt Kúrát. Eltelik 1 hét, 2 hét, 1 hónap,
majd 2 hónap, és a térde még mindig fáj.
Ugye
könnyen azt hihetné, hogy „nála a LAMININE nem működik”. Pedig, minden esetben
működik, hiszen a klinikai tesztek és terméktapasztalatok ezrei is igazolják.
Közben,
az emberünknek nem is volt tudomása arról, hogy a szervezetében milyen káros,
akár életveszélyes, negatív elváltozások voltak már folyamatban. Viszont ezek
még „nem jelentkeztek és nem döntötték le a lábáról”.
A LAMININE – Természetes Őssejt
Kúra úgy működik, hogy a szervezet önregenerációs rendszerét segítve, először a
legkritikusabb negatív elváltozásokat hozza rendbe. Majd fokozatosan kerülnek
sorra, az „életfenntartáshoz nélkülözhető problémák”.
Tehát,
a példánkban szereplő, „térdfájás is kijavításra kerül”, miután a fontosabb
dolgok rendbe lettek hozva.
Emberünk sosem fogja megtudni,
hogy az életét mentette meg a LAMININE – Természetes Őssejt Kúra, mert „mindezt
észre sem vette, hiszen nem is érezte”, hogy a térdfájásán kívül, más baja is
lenne. Amit érzett, az az, hogy „még mindig fáj a térde”.
ÖSSZEFOGLALVA:
A LAMININE – Természetes Őssejt
Kúra minden esetben működik, csak lehet, hogy „nem érezzük” azt az első héten,
első hónapban. Ezért javallott, hogy minden esetben egy hosszabb, esetenként
több hónapos kúrát csináljunk végig!
Az
eddigi terméktapasztalatok egyértelműen megmutatták, hogy van akinél már az
első héten, van akinél fél – egy év leforgása alatt, de jelentkezett a pozitív
hatás.
Nézd meg ezt a 1,5 perces videót, ahol Dr. Edward Andujar, a LifePharm Global Network kutató orvosa röviden elmagyarázza a LAMININE működését.
Kapcsold be a videobox alján a ” CC ” gombot a magyar feliratokhoz!
A LAMININE – TERMÉSZETES ŐSSEJT KÚRA MŰKÖDIK!
Próbáld ki Te is, és emeld az Életminőségedet egy magasabb szintre. Ha megválaszoltam kérdéseidet, vagy éppen felkeltettem, akkor keress meg!
Üdvözlettel: Koppándiné Ilona tel: 06205760277